Lassan már hat éve amerikai focizom. Nagyon szeretem ezt a sportot, úgy érzem, ebben igazán önmagam tudok lenni. Mostanság pedig egyre több meccsünk van a csapattal Egerben és az ország más városaiban is.
A foci közben általában nem igazán tudok másra koncentrálni, csak arra, hogy segítsek győzelemre vinni a csapatot. Lehet, hogy furcsán hangzik, de a fizikális megterhelés mellett az amerikai foci nagy koncentrációt igényel. Éppen ezért volt meglepő még magam számára is a múltkori eset, amikor focimeccs közben észrevettem valamit.
Ehhez elöljáróban annyit érdemes tudni, hogy nagymamám születésnapja közeledik, aki kinézett még nagyjából egy éve egy elegánsabb bőr papucsot, de sehol sem találta utána. Már mindenhol kerestük, de sehol sem volt elérhető, pedig ez egy nagyon jó ajándék lett volna. És éppen a múltkori meccs közben szúrtam ki, hogy a lelátó első sorában ül egy hölgy, akin a hőn áhított papucs van.
A meccs után oda is mentem, és kikérdeztem, honnan van a papucs. Ekkor a hölgy mondta, hogy a Cipőmarket oldalán találta, ahol egyébként remek választék van. Le is írta nekünk, hol találta meg a tökéletes lábbelit, ez állt a lapon: Női papucs webáruház | cipomarket.hu.
Nem is kellett több nekünk, este nekiültünk a családdal és felkutattuk az oldalukat. Meglepődve láttuk, hogy nem csak cipőket, hanem rengeteg féle terméket árulnak, köztük felsőket, nadrágokat, kiegészítőket nőknek, férfiaknak és gyermekeknek egyaránt. Ugyan célirányosan akartunk keresni, de annyi féle női cipő és papucs volt, hogy anyukám el is kalandozott keresés közben. Különböző anyagokban, fazonokban és márkákban is találtunk papucsokat, de nekünk elsősorban az elegánsabb vonal kellett, ami passzol nagymamám stílusához. Meg is találtuk a kinézett bőr papucsot, amint a megadott Női papucs webáruház | cipomarket.hu keresésre ki is adott a böngésző.
A webáruházban az elérhető méretek az anyag és extra tulajdonságok is meg voltak adva, így biztosra mehettünk, hogy jó terméket választunk. Megtakarítás is volt a végső összegen, így végül olcsóbban is vettük meg még a kiszállítási díjjal is, mint ahogyan az üzletben láttuk még régebben.
A női papucs alatt kidobott még a CipőMarket honlapja pár terméket, amik még tetszhetnek, és köztük anyukám is talált magának egy puhított talpú, kényelmes papucsot. Szerencsére egyben meg tudtuk még rendelni a két terméket és ingyenes kiszállítással egy héten belül már ott volt a két lábbeli.
Nagymamám végül nagyon örült a női bőr papucsnak, amit kapott, igazán jó születésnapi ajándéknak bizonyult. Ezek után ő is továbbadta a CipőMarket hírét a barátnőinek, sőt, ő is felírta nekik a Női papucs webáruház | cipomarket.hu keresést, hogy megtalálják maguknak a legjobb női papucsokat.
Hogy mikre nem jó, ha néha az ember figyel a környezetére, akár miközben amerikai focimeccset játszik…