Világéletemben iszonyúan babonás voltam. Én vagyok az a személy, aki örül a pókot lát, mert hiszi, hogy szerencsét hoz majd neki, és az is, aki félve méregeti a fekete macskát, miközben az átvonul előtte az úton. Néhány éve tagja vagyok az iskola amerikai foci csapatnak is, természetesen babonáim sportolás közben sem kerülnek el. Minden meccs előtt ragaszkodom ahhoz, hogy én hagyjam el utoljára az öltözőt, és persze nem múlhat el meccs anélkül, hogy a mezem alatt viseljem a szerencse trikómat, és hogy a nyakamba függjön a szerencse hozó kabalám, egy swarovski nyaklánc, amit 14 éves koromban kaptam édesanyámtól, és azóta is minden fontos dolog alkalmával velem van. Szerencsét hozott már a gimnáziumi felvételi, témazárók, felelések és nyelvvizsga során, és néhány orvosi látogatásnál és persze az össze meccsünkön is velem volt.
Épp a szezon végi döntőre készültünk a rivális iskolával. Minden évben egymás ellen játszunk a döntőt, de még sose sikerült nyernünk ellenük. Ebben az évben azonban nagyon sok jó elsőst válogattunk be, és hittem, hogy most már elég jók leszünk ahhoz, hogy legyőzzük őket. Az egész csapat nagyon akarta azt az arany érmet.
Már az öltözőben készülődtünk, mikor észrevettem, hogy otthon hagytam a swarovski nyakláncot. Tőlem kicsit szokatlan módon nagyon kétségbe estem, és elkezdtem hisztizni, hogy haza kell érte mennem, mert nélküle egyszerűen nem léphetek a pályára. Csapattársaim először kinevettek, majd mikor rájöttem, hogy én bizony nem viccelek és haza fogok érte menni megpróbáltak lenyugtatni, és megállítani. Az edzőnk vetett rövid úton véget nyugtalanságomnak, mondta, hogy meg ne próbáljak hazamenni érte, mert nem fogják miattam eltolni a meccs kezdetét, és egyébként is csak az egész csapatot felidegesítem a kis cirkuszommal. Próbáltam visszazökkeni, hogy ne idegesen kelljen játszanom, tudtam, hogy mindenki baromira fontos ez a meccs és nekem is a legjobb formámat kéne hoznom a csapat érdekében.
Így történt, hogy sajnos szerencsehozó kabalám nélkül kényszerültem a pályára. Nagyon elveszettnek éreztem magam a nyakláncom nélkül. Természetesen egyáltalán nem sikerült lenyugodnom, ennek hatására nagyon bénán játszottam. A csapat egyik alappillére vagyok, így a rossz játékom miatt sajnos mindenki átragadt az idegesség. Mondanom se kell, hogy kikaptunk, ismét megmaradtunk a második helyen. Na, ezek után mondja nekem bárki, hogy a swarovski nyakláncom nem hoz szerencsét!
A meccs után a szokásokhoz híven összeültünk az edzővel és a csapattal, bocsánatot kértem tőlük a viselkedésemért, hiszen szerencsehozó kabala ide vagy oda, ha nem leszek ennyire ideges és nyugtalan, talán most az arany érmet ünnepelnénk.