Amerikai futballt játszó barátom sikeres sportolóként megszokta, hogy folyton a figyelem középpontjában van. A kezemet is egy nyertes meccs végén kérte meg. Mindent szépen eltervezett, az első sorba ültetett, a kamerakezelőt is megkérte, hogy a nagyvászonra vetítsék az ékes eseményt. Szóval ő sosem kispályázott…

Aztán amikor az esküvő megszervezésére került a sor, az egyik legnagyobb vitánkat az esküvői videós okozta. Én féltem attól, hogy egy idegen ember jöjjön el erre a nagy napra, talán az egyik legnagyobbra, ami velem történhet életem során, de Iván ragaszkodott hozzá, hogy rögzítsük az eseményt, éppen azért, mert életünk egyik legfontosabb mozzanata lesz. (Persze ő hozzá volt szokva ahhoz, hogy még a fogmosását is felveszik reggelente a bulvárcikkeket írók.)

Szóval érveltem, hogy de hát magánszféra, és mégiscsak egy idegen, meg hogy én aztán biztos nem fogom beengedni a készülődésre! De ő kötötte az ebet a karóhoz, figyelmen kívül hagyva kérésemet, és ismételgette, hogy ez mindenképpen szükséges.

Előbb utóbb kénytelen voltam beletörődni. Aztán Iván egyre inkább lelkessé tett, mert megmutatta a fabianfoto.hu oldalán lévő videókat. Nem gondoltam, hogy egy esküvői videós ennyire képes egyszerre azonosulni a feladatával, és beleolvadni az elegáns tömegbe. Nagyon tetszettek a videók, amiket a Fábián Fotó feltöltött a weblapjára, nagyon természetesek voltak, mindenféle a tévéből megszokott póz nélkül. Nem voltak giccsesek vagy klisések: a videók mindig tükrözték az adott pár egymáshoz kötődő érzelmi viszonyát. Leginkább megindítóak és meghatóak voltak.

Beleegyeztem ezeket látva. Az esküvői videós végig ott volt, készülődés közben is, és egyáltalán nem éreztem zavarónak a jelenlétét. Sőt, mintha bizalmat sugárzott volna felém, biztatást, hogy minden jó lesz, nagyon szép vagyok. Ha tetszett egy beállítás neki, akkor megjegyezte, megdicsért, bizalmasan kacsintott. Jól éreztem magam a forgatás közben.

A videó elég hamar kész lett egyébként, a legjelentősebb pillanatokat vágták össze benne, szép effektekkel, szép fényekkel. Nagyon boldog voltam, amikor láthattam, hogy a férjem hogyan zárt a karjaiba abban a könnyes pillanatban, amikor végre kimondtuk az igent.

Nagyon megható volt számomra, és számára is felvételről visszanézni, milyen gyengédséggel nyúltunk egymáshoz, nyúlunk egymáshoz ma is. Remélem a gyermekeink is ilyen meghatottsággal szemlélik majd öregkorunkban, milyen szép fiatalok is voltunk mi, a szüleik.