Magyarországon az alkohol a közösségi rendezvények szerves része. Mindenhol van legalább egy sörsátor, ahol műanyag poharakban osztogatják a sört, a családi étkezések mellé mindig jár a bor, köszöntésként meg a rövidital. De még a sportrendezvényeken is literszámra folyik az ital, akár élőben nézzük, akár csak a tévén. Ott van például az amerikai foci. Magyarországon egyre népszerűbb, bár egyelőre nem tartozik azon sportok közé, amit mindenki kipróbál legalább egyszer. Ennek ellenére azonban továbbra is vannak igen hű rajongói, akik képesek egész éjszaka fennmaradni, hogy élőben nézzék a Super Bowl közvetítését, vagy éppen a kedvenc csapataik meccseit.
Ezzel pedig nincsen semmi baj, ilyenkor a hangulat hozza magával az italt, ami teljesen normális. A probléma ott kezdődik, amikor az ember már minden nap keres egy okot arra, hogy egy ilyen népünnepélyben részt vegyen, és megigya ott az adagját. Ez egy lassú folyamat, de ha az ember nem figyel arra, hogy milyen gyakran fogyaszt alkoholt, meglepően könnyű elindulni a lejtőn, míg végül már nem tudnak majd megállni, és egyik nap azon kapják maguk, hogy a szenvedélyük rabjává váltak, és már nincsen körülöttük senki, aki segítsen.
Ilyenkor jönnek be az olyan szervezetek, mint a Felépülők. A Felépülők egy magánklinika, ahol bentlakásos elvonókúrát kínálnak az embereknek, hogy segítsék a rehabilitációjukat. Bentlakásos felépülési programjuk 28 napos, melynek során a beteg három helyszín közül az egyiken eltölt egy hónapot az elvonókúrán. Családias környezetben élnek együtt a többi beteggel, hogy egymást segítve együtt küzdjenek meg a démonjaikkal, miközben a professzionális segítség mindvégig mellettük marad. Tájékoztató előadásokat hallgatnak, csoportos terápián vesznek részt, és remek szabadidős programokkal múlathatják a többi időt, miközben minden nap egyre közelebb kerülnek a teljes józansághoz.
Természetesen ez egy hosszú és rögös út, amivel a Felépülők munkatársai tisztában is vannak. A betegség nem csak a beteg életét befolyásolja, hanem a szeretteiét is, akik mellettük vannak, nap mint nap. A családét, akik végignézték, hogyan épül le az egyik tagjuk, és szenvedtek vele együtt. A Felépülőket megalapító család is megtapasztalta ezt, ezért indították el a felépülési programjukat. Pontosan ezért nem csak a beteg számára elérhető rehabilitációs programot ajánlanak, hanem családterápiát is, melynek során segítenek a család különböző tagjainak megismerni a helyzetet a másik szemszögéből is. Mert lehet, hogy az amerikai filmekben a Super Bowl mellé mindig jár a sör és a csirke szárny, még ez sem éri meg azt, hogy a családunk rovására menjen.
A magánklinika szó ijesztő lehet, hiszen a magán szóról mindenkinek az extra költségek jutnak eszébe. A Felépülők viszont nem tart vissza semmilyen költséget, a weboldalukon minden ki van írva, hogy mennyibe kerül. Ugyanúgy az oldalukon lehet megtalálni a sok lelkesítő írást azoktól is, akik már megjárták ezt az utat, és sikeresen túlléptek az életük ezen szakaszán. A Felépülők már rengeteg embernek segített, hogy ismét megtalálják önmagukat, és tárt karokkal fogadnak mindenkit, aki szeretné maga is megtalálni a boldogságot az üvegen kívül.
Mindenki azon viccelődik, hogy azok, akik azt mondják, hogy alkohol nélkül is jól tudják érezni magukat mindig nagyképűek, de ez nem igaz. Mindenki jól tudja érezni magát az alkohol nélkül, csupán el kell indulni az úton. A döntés az ő kezükben van.