Az apa-fia programnál már csak egy jobb dolog van, az apa-lánya program. Na jó, remélem senki sem gondolja azt, hogy ezt most komolyan gondolom. Nem mintha bármi bajom lenne az édesapámmal, de felnőtt nő létemre már nem esik annyira jól, hogy úgy kezel néha mintha még mindig az ő pici „fiacskája” lennék. Valójában régen sem esett jól, de nem volt más választásom, így beletörődtem a sorsomba. Most viszont már tettlegességig fajulhat a dolog, hiszen ha nagyon nem tetszik a bánásmód, egyszerűen csak felállok, és arrébb sétálok. Persze ez csak az elméletben működik, a gyakorlatban ez nagyon nem így néz ki.

Történt ugyanis nem is olyan régen, hogy édesapám és öcsém kitalálták, hogy a következő pénteket együtt töltik a garázsban, az ősök kocsija lassan úgy is olajcserés, valamint éppen akkor volt egy neves amerikai focimérkőzés, és mivel mind a ketten szeretik ezeket, úgy gondolták összekötik a kellemeset a hasznossal. Öcsém hozza a szakértelmét a motorolajhoz, édesapám az amerikai focihoz, anyu meg majd vesz nekik elegendő mennyiségű sört és rágcsálnivalót. Mindenki tette a dolgát, öcsém beszerezte kedvezményesen a legjobb motorolajt a munkahelyéről, apám beüzemelte a kis klubhelyisége tévéjét a garázsban, anyám pedig beszerezte az ilyenkor kötelező jellegű ételeket és italokat. Végre elérkezett a várva-várt nagy nap, erre az én drága kisöcsém sajnos munkahelyi dolgok miatt le kellett mondja az estét. Apám olyan szomorú lett, és megsajnáltam, úgyhogy felajánlottam neki a segítségemet és a társaságomat. Elég sovány vigasz lehettem, ugyanis az aznap esti 3 főtevékenységből nagyon maximum egyhez értettem, az is az ivás, a másik kettő meg eddig teljesen hidegen hagyott, de várakozva álltam az este előtt, hátha megváltozik majd ez a tényállásom.

Hát nem változott meg. Nem győzött meg sem a motorolaj szaga, ami beivódott a bőrömbe, hajamba, és szerintem még napokig azt a szagot fújtam ki az orromból. Aztán amikor elkezdődött a meccs, apám inkább leültetett, hogy nézzem azt, mert az majd leköti a figyelmemet. Életemben először néztem ilyen jellegű mérkőzést. Fogalmam sem volt, hogy mi történik a pályán, és hogy aminek éppen az a rengeteg ember örül, annak vajon szabad-e nekem is örülnöm.  Nem igazán tudtam, hogy ki kivel van, de arról meg végképp fogalmam sem volt, hogy mi éppen kinek szurkolunk. Apám elkezdte mondani a szabályokat, akárhányszor rákérdeztem, hogy de hát miért így, miért úgy történnek az események. A szabályokat ugyan elmondta, de továbbra sem volt érthető a játék menete. Egy idő után feladtam és visszatértem a sörhöz, meg az olajcsere témához. Abban a témakörben is kellőképpen fel lettem világosítva, de hazudnék, ha azt mondanám, hogy egy szavát is értettem az öregnek, mert nem ez történt. De legalább lefoglaltam magam a szerszámok elemzésével, a motorolaj tócsák kerülgetésével, és azzal a fejfájással, amit az a nagymennyiségű olajszag és sör okozott.

Valószínűleg apám utólag már bánta, hogy nem nevetett ki inkább az első ajánlkozásnál, és hívott magához át valamilyen barátot, aki még hasznos és jobb fej is tudott volna lenni. De azért láttam rajta, hogy örül annak, hogy végre újra a kislányával lehet, ha csak ilyen keveset és rossz minőségű program keretében is. Legközelebb majd elviszem koncertre, vagy csak bulizunk egy jót.