Sportszereket fuvarozó cégnél vagyok sofőr. Hogy ez mit jelent? Sok olyan egyesület van, ahol nem a tagoknak kell megvásárolniuk a felszerelést, hanem az egyesület bérli, vagy éppen vásárolja azokat. Ezzel is megkönnyítve a jelentkezők választását, hiszen még egy fürdőnadrágot még csak-csak vesz az ember, de például egy amerikai futballhoz tartozó szettet, már nem annyira. Esetünkben a múltkor pont egy ilyen amerikai focicsapatnak kellett felszerelést kiszállítanom, ráadásul egy vidéki meccsre. A probléma csak az volt, hogy a meccs napja előtt egy héttel jöttem rá, hogy bizony, a következő hétre már heves ónos esőzést, sőt havazást is mondanak, illetve a rádióban a közlekedési információban bemondták, hogy a következő héttől a téli gumi használata kötelező. Ez persze nagyon rosszkor jött, mert valóban nem szerencsés nyári gumival leutazni vidékre, ráadásul alig volt időm új gumikat beszerezni. Ezért segítséget kértem a sofőr kollegáktól. Mindenkit megkérdeztem, hogy nem tudnak-e egy jó helyet, üzletet vagy akármit, ahonnan viszonylag gyorsan, szereléssel egybekötve tudok új téli gumikat venni.
Az a helyzet, hogy az ilyen alkalmakkor jön rá az ember, hogy milyen jó, ha a kollegák tudnak segíteni, ráadásul a rutinos sofőrök általában tudják a legjobb akciókat, praktikákat stb. A lényeg, hogy sikerült tudomást szeretnem egy üzletről, ahol jó áron lehet téli gumikat venni és az átvételi pontnál, ha kérem, azonnal fel is szerelik nekem.
Több sem kellett, azonnal neki álltam keresgéli és viszonylag rövid időn belül sikerült is találnom egy megfelelő szett téli gumit, ráadásul viszonylag elég jó áron. Több sem kellett, azonnal megrendeltem és hihetetlen szerencsémre, a meccs előtt egy nappal meg is érkezett és fel is tették nekem helyben. Áldom a szerencsémet és a kollegáimat, hogy tudtam segíteni, mert így időben és biztonságban le tudtam érni a meccsre, nem kellett átadnom a munkát.
Ami pedig pláne jól esett, hogy a csapat meghívott, hogy nézzem meg a meccset, hiszen úgy is ott maradtam volna, hogy a cuccokat haza hozzam, de jegyem nem volt. Hála nekik, egy egészen előkelő pálya széli helyről nézhettem a történéseket. Meg kell, hogy mondjam, nem igazán tudom a szabályokat, csak nagyjából, de nagyon izgalmas élmény volt számomra. A hangulatról nem is beszélve az után, hogy a csapat nyert. Így végül a rohanásos hétből a végén egy egészen jó kis zárás alakult ki.